Verseim 3

201.
Megdobbant…
Írta  Miklós Csaba

Megdobbant a szívem tőle,

nem sietek már semerre,

ez a versed megállított,

mert igaz szépséget adott ,

törődtél velem,

átérezted lelkem fájdalmát,

megérezted nagy magányát,

szépségek iránti vágyát

202.
Felszáradnak a könnyek.
Írta Miklós Csaba .

A sors kegyetlen,

egyik kezével ad,

a másikkal elvesz !

Nem keres kivételt

csak ítél és tesz !

Nem hatják meg a könnyek

Csak keveseknek ad örömet !

203.
Álom és valóság.
Írta Miklós Csaba .

Álom és igaz valóság keveredik bennem,

néha azt gondoltam,most kell elmennem,

de hová és miért kell,azt sosem tudtam,

abba hagyom az írást,ezt fontolgattam !

Nem láttam a szépet,a jót nem éreztem,

azt hittem,a Világ is összefogott ellenem

hirtelen azt vettem észre,nincsenek barátok,

az fájt a legjobban,hogy Téged sem látlak !

204.
Barátság. 1.
Írta Miklós Csaba .

A barátság kell mindenkinek

mert a szívet az erősíti meg

nélküle csak félember lehetsz

örökké keresni kell helyedet

De ha van egy igazi barátod

a Világot is másképp látod

Minden szép lesz és kiderül

A tücsök Neked is hegedül...

205.
A barátság. 2.
Írta Miklós Csaba .

A barátság törődés !

Szinte egy lelki éhség

egy másik élő világra

egy megértő társra

egy igaz törődő lélekre

aki bajokban megértene

testével is megvédene

bántanának besároznának

arcával törölné le arcomat

könnyével törölné könnyemet

szívével érezné szívemet

aki nekem adná üdvét

veszni hagyná saját lelkét

két kezével védené azét,

annak az ellene vétkezőét

aki barátját felemelné

ha azt valami baj érné !

Ilyen barátságért lelkemet

adnám és azonnal éltemet

eltemetném saját testemet

ha én Őt nem érteném meg !

2012.02.11.

206.
Kereslek, de nem.
Írta Miklós Csaba .

Kereslek ,de nem talállak,

úttalan utakat járok,

hol vagy kedves,tán eltűntél,

engem elfelejtettél,

mutasd meg arcodat,

fordulj a fény felé ott vagyok én,

 sötétség és fény peremén...

207.
Legyek napfény.
Írta Miklós Csaba .

Legyek Napfény arcodon,

derű szépséges szemeden,

legyek langyos esti szellő ,

legyek esőt hozó felhő,

legyek egy ártatlan bogár,

legyek rajtad takaró esőtől védő,melegítő,

legyek szíved dobbanása,

szavad csendes suttogása,

legyek egyszer a mindened,

aki mindent ad Neked ..

208.
Ne félj a
Írta Miklós Csaba .

Ne félj a szerelemtől,

mert az, az Isten ajándéka,

hogy szerethetünk mindent adhatunk magunkból,

félthetünk ragaszkodhatunk imádhatunk valakit !

 Engedd magadhoz a szerelmet.

209.
Szép.
Írta Miklós Csaba .

Szépséges kertben állok,

hóként hullanak a szirmok

Fáj a szívem,meghalok

szirmok, ugye betakartok !

210.
Lassan.
Írta Miklós Csaba .

Lassan árnyék dereng

utam is messze vezet

tűnődöm időtlen időn

szerelemről álmodón

Te ,hol lehetsz vajon

szép színes hajnalon

emlékszel még ,hogy

féltettél,sírva átöleltél

mikor utamra engedtél

azóta egyedül vagyok

magányosan kóborlok

hová tűntél délibáb

hogyan találjak Rád

2012.02.02.

211.
Lelkedben.
Írta Miklós Csaba . 

Lelkedben élek

szeretlek Téged

Őrizd égő lángját

és örök varázsát

titkos szerelmednek

212.
Nehéz a szívem !
Írta Miklós Csaba .

Nehéz a szívem,nem is értem

mi az ami fáj mi lehet velem !

Nem néztem vakító fénybe sem

mégis könny futja el szemem !

Szorít a szívem és fáj a lelkem

Istenem még most segíts nekem!

Szándékomhoz nem férhet kétség

hiszen szeretem az embereket !

Nagyon szeretek a szívemből adni

szeretetet mindenkinek,ki kéri !

Bocsáss meg ha nem is akarva

fájdalmat okozva meg bántottalak !

2012.január.14.

213.
Szeretem.
Írta Miklós Csaba .

Szeretem az ismeretlen

titkos szépségeket

rejtélyes mélységet

érzem,hogy a nagy titok,

lehúz,inkább hagyom

tudjam meg tőle

mi a rejtélye...

2012. 02.01.

214.
De utunk.
Írta Miklós Csaba .

De az utunk,véges,

nem is kétséges,

majd egyszer véget ér !

De érjen véget akkor,

mikor még boldog,

mikor még éltet a fény,

mikor még könnyezem

mert éget a szerelem,

ne nyomorultan,betegen,

mikor a lépés is nehéz nekem,

ne akkor,mikor szavam sem lelem,

mert folyton térdeimre esem...

2012.február.10,

215.
Vágyaim.
Írta Miklós Csaba .

A vágyaim repítenek

Árnyak visszahúznak

Szívek össze törnek

De lelkek felemelnek

Simogatnak elaltatnak

El már nem hagynak

Vigyáznak maradjak

Tovább is szárnyaljak

Mindig csak repüljek

Többé el ne tévedjek

Legyek halvány csillag

Hogy utat mutassak

Ki nem talál magának

Helyette én találjak

Vezessem a házába

Rég kihűlt otthonába

Teremtsek meleget

Adjak hű szerelmet !

2012.február.15.

216. 
Lélekben.
Írta Miklós Csaba .

Lélekben a Tiéd vagyok,

ha akarod, ott maradhatok,

szépeket súgok majd Neked,

őrzöm szép szerelmedet...

217.  
Nehéz...

Írta Miklós Csaba

Nehéz az élet,nehéz benne élni

Nehéz, a nehéz sorsot elviselni

Nehéz, mindig szívből nevetni

Nehéz, őszintén boldognak lenni

Nehéz,nagyon, nem sírva fakadni

Nehéz jó,igaz barátnak maradni

Nehéz,mindenkit igazán szeretni

Nehéz ,szívemet őszintén kitárni

Nehéz,Téged nem karomba zárni

De nem nehéz igazán szeretni  !

2012.január.30.

218.  
Távoli.
Írt Miklós Csaba .

Távoli hangot hoz felém a szél,

valami szépséges emléket idéz !

Hallgatom némán az éji csendben

egy hegedű sír fájdalmasan fel!

Olyan szépséges,annyira megható

összeszorul szívem,ez nekem való!

Simogató a  dallam,szinte átölel

a varázslat,egekbe emel, elringat

s azt érzem anyám kezével simogat

lassan jő közelebb az igéző csoda

a zene megdobbantja érző szívemet

megsemmisít bennem minden félelmet

végtelen örömet, boldogságot érzek

 lelkemmel átölelem az egész Világot !

2012.január.29.

219.  
Ki érti.
Írta Miklós Csaba .

Ki érti meg,az igaz csodát

Ha két ember szereti egymást

Igazán akarja,szívével várja

S ha teljesül álma,Világra jön

Egy szépséges,gyönyörű gyermek,

A nagyhangú papa,ki alig várta

Most csak áll némán,nincs szava

Mert a tündéri gyermek elbűvöli 

A múltba réved,s hullanak könnyei

Nézi boldogan,néma büszkeséggel

Kezét szívére szorítva,meghatva

Nézi Lottikáját,kicsi unokáját

Meghajol ősz feje,magába suttogja

Megbocsátott Isten, Őt nekem adta !

2012.január.21.

220.
Jó, hogy visszajöttél.
Írta Miklós Csaba .

Jó hogy visszajöttél,hiányoltalak..

Hiányoztak,a kedves szép szavak

Ugye nem volt baj,semmi sem

Amitől nagyon szomorú lettél

Ugye,nem sírtál,inkább nevettél

És mitől lett könnyes a szemed

mi történt, kedved,mitől vesztetted

Már minden jól van,megértelek...

221.
Nem tudom megérteni.
Írta Miklós Csaba .

Nem tudom megérteni az embereket,

úgy látszik,hogy félre ismerem őket !

Azt hittem eddig,tudom mit beszélek

de látom,sajnos senki sem ért meg !

Félre nem beszéltem,nem hazudtam

mindig,csak az igazamat mondtam !

Hiába kérdezek,rá nem válaszol senki

jobb lesz talán,végleg pihenőre térni!

Haragszom,magamra miért háborgok

ezért nem kapok majd a végén pontot...

222.
Nagyon igaz
Írta Miklós Miklós Csaba .

Nagyon igaz minden szavad,

csak a tettek számítanak !

Nincsen elkésve senki,

még szabad nagyon szeretni !

Mindenkit szeretni,

sok szeretetet adni ,

mindenkit boldoggá tenni !

Csak kis parázs kell,

ami szívekben tovább fog égni,

csak szeretni kell,csak szeretni...

223.
Jó az Isten. 
Írta Miklós Csaba .

A Jó Isten vigyázza minden bárányát,

nem engedi szétszóródni sohasem a nyáját!

Jó pásztor módjára,vigyáz mindenkire,

nem engedi a farkast nyája közelébe !

Szeretetből teszi,mert jóságos a szíve,

így vesz minden embert szíve közepébe.

Szeressük hát mi is,nagy szeretettel,

igaz szívünk,minden melegével...

224.
Legyen. 
Írta Miklós Csaba .

Legyen ez az Ünnep szépséges és békés !

Egyszerű szívekben,öröm fakadjon,

a lelkekben,bizalom támadjon,

együtt örvendjünk a Földre szállt jóságban,

mindent testesítő nagy hatalmában !

Adjon az Isten áldást és békét ,

az embereknek teremtő nyugalmat és jószerencsét

225.
Egyszer.
Írta Miklós Csaba .

Egyszer,biztosan így lesz,

de addig még sokat kell tanulnia a népnek !

Meg kell tanulni,szépen élni,

mindenkit egyformán szeretni,

tisztelni időset és bénát,

nem irigyelni senki hatalmát,

helyet adni jóságnak szépségnek,

igaz emberi érzéseknek !

226.
Ünneptől.
Írta Miklós Csaba .

Ünneptől szeretettel telve

felnézek a csillagos égre !

Hálát adok égiek Urának

szépséget adott a Világnak !

Békét és szeretetet hintett,

kezével még áldást is intett !

227. 
Nem szabad.
  Írta Miklós Csaba .

Nem szabad játszani a szívvel,

a lélek melegével,

nem lehet szítani a lángot,

vagy hagyva félig égett parázsot,

a fejet fel kell emelni

s bátran a Világ szemébe nézni...

De arcodon mindig mosoly legyen,

adjon erőt a szerelem,

újítsa meg elhatározásod,

nem Te váltod meg a Világot !

Nem kell szenvedni ,tűrni

vagy mindent feladni,

csak az életet kell

értelmesen élni...

228.
Mindig tűrni.
Írta Miklós Csaba .

Mindig tűrni kell,

míg jutalmát nem nyerheti el

a szív,de nagyon nehéz

amíg fáj az értelmetlen magány !

Az élet csak akkor boldog,

ha a szív szerethet,

a lélek szabadon remélhet,

de határokat sajnos át nem léphet !

Én a barátod vagyok,

csak tanácsot adhatok,

bízz a boldog jövőben,

s helyére kerül minden,

addig nyugtasson meg

szépséges reményed,

legyen fényes élted,

az Isten tovább szeressen,

vezérelje lépted,

adjon meg minden szépet…

229.
Sem a.
  Írta Miklós Csaba .

Sem a Jó Istentől,

sem Ámor nyilától

nem kell félni soha,

mert a sors nem mostoha !

Megtörténhet,elmarad a csoda,

de nem örökre,csak némi időre ,

később nagyobb örömet szerezve,

adja vissza örökre

230.
Isten Téged.
Írta Miklós Csaba .

Isten Téged nagyon szeret,

s tudja mi a célja Veled,

megadta a képességet ,

szavakat fűzz gyöngysorként össze,

embereket megörvendeztetve !

Neked most,ezt kell szeretni,

áldozatot most így kell hozni,

más mindent elfeledni

mindenkinek szeretetedből adni !

Nem kell félned ,

lemondásért boldogságod megleled,

szeretheted majd szerelmedet ,

aki lehet egy szál virág képében

illatával csábítja el lelked...

231.
Hozzon az új.
Írta Miklós Csaba .

Hozzon majd az új év, mindenkinek szépet,

váljanak valóra a legszebb remények !

Legyen mindenkinek pénze, ne legyenek gondok,

ne sodorjanak senkit  végveszélybe  bankok !

Legyen a gyermeknek boldog gyermekkora,

ne kelljen éheznie, legyen meleg otthona !

Legyen szép az iskola, hol boldogan tanulhat

s a tudás útján, boldog emberré válhat !

Legyen sok munkahely, hol alkothat az ember

teremthet értéket, elérhet minden szépséget !

Mert a szépség és jóság mindennek alapja

a szorgos hétköznap jutalmát mindig ez adja !

Elégedett legyen az igaz ember sorsával,

teremtsen boldog hazát magának, e Hazában !

2011. december 30.

232.
Néha egymagamban.
Írta Miklós Csaba .

Néha, mikor csak ülök elmélázva,

egyszerre visszalépek a múltba

Érdekes, soha meg nem ijedek

úgy látszik, vállalom régi énemet

Jó ott a múltban fiatalnak lenni,

vagy gyermekként, őszintén sírni

Még a jövőről semmit sem sejteni

sejtelmek között csak szépen élni

Látni, ölelni, akik ma már nem élnek

csak újra elhinni, megélni a szépet

Jó volna egyszer örökre maradni

a mai valóságba , nem visszatérni

De nem lehet, mert a barátaim

nekem azt sohasem engedik meg

Hiszen szeretnek, szívűkben őriznek

tudom, soha, soha el nem engednek…

2011. december 03.

233.
Ápold.
 Írta Miklós Csaba .

Ápold a tehetséget,

amit Istentől kaptál!

Jól jegyezd meg, azt

nem a Te tulajdonod!

Mindig azt kell tenned

amit szíved enged

Beszélni kell mindig,

hallgatnod nem szabad

Hallják is meg messze

szép zengő hangodat

Ez a Te kötelességed

az örök teher válladon

Te egy kiválasztott vagy

 hallgatnod nem szabad !

2011. december .


234. 
Mire gondolsz
Írta Miklós Csaba

Mire gondolsz,miért fáj szíved,

azt hiszed,hogy elengedlek ?

Tán már nem állok Melletted

mikor kellett,Te segítettél,

hitet,reményt csepegtettél !

Most már én vagyok erősebb

ne félj,el én nem engedlek !

Szükségünk van egymásra,

a kettőnk szép barátságára ...

235.
Boldog.
Írta Miklós Csaba .

Boldog vagyok,ha írhatok,

ha a kék égen szállhatok,

felszállok nagyon magasra

fel a ragyogó csillagokba...

2011.júli 12.

236.
Akik.
Írta Miklós Csaba.

Akik szeretik a szép és értékes

gondolatokat itt voltak velem !

Összekötött Bennünket a szeretet

amely árad belőlünk,mert szeretünk

adni,de szeretünk elfogadni is!

Hétköznapi,de egymást szerető,

tisztelő emberek vagyunk !

Szeretlek Benneteket Barátaim

2011.aug.8.

237.
Gondolkodom.
Írta Miklós Csaba .

Gondolkodom,meg-meg állok,

már nem váltom meg a Világot !

Volt -e haszna életemnek,

voltak-e,akik szerettek?

Csak ennyit lehetett tenni,

ennél semmivel sem  többet,

öreg vagyok elfáradtam,

az idő eljárt felettem....

2011.augusztus.19.

238.
Igen szívem.
Írta Miklós Csaba .

Igen szívem,ez így van,

jó ha mindenhol béke van !

Jobb ha vidáman mosolyognak,

mint mérgükben botot ragadnak !

Nevessenek,szeressenek

csendesen örvendezzenek

Öleljék meg egymást békében,

szemükben derűs szeretettel !

239.
Az ember.
Írta Miklós Csaba .

Az ember sokat szenved

de így csodás ez az élet,

mert mindent túl akar élni,

szép jövőt adni gyermekének,

s mindig ember akar maradni

s ahhoz méltóan szépen élni..

2011,júni.30.

240.
Ha beteg a.
Írta Miklós Csaba .

Ha beteg a szív,nagy a baj,

talán már élni sem akar !

Mert eléri minden bánat,

nem használ már az alázat !

Nehéz már a lant egész nap,

az ének sem olyan szépen halad !

Néha elhal hangja a regösnek,

halkan hallatszik az ének !

Ősz a haja szegénynek,

bizony elszálltak az évek !

Elhalkul hajdani érces hangja,

suttog már az Istenadta,

lelkét az Istennek adta !

Isten adta tehetségét,

áldott hangja szépségét !

2011.szeptember,3.

241.
Az éltető fény.
Írta Miklós Csaba .

Az éltető fény csodálatos,

erőt ad és egészséget,

nélküle nem lehet élet!

Kívánok én is mosolygós

szép napot,a szeretet

zörgesse meg ablakod !

2011.okt.11.

242.
A gondolat.

Írta Miklós Csaba .

A gondolat szabad,

nincs előtte határ,

száll sebesen, mint a madár,

lehet csodálatos,lehet

szívet szaggató,

jó hírt hozó,

lehet simogató,mással

nem pótolható,lehet édes

megnyugtató,lehet titkot hozó,

lehet édes, egekbe emelő !

A gondolat szabad,nem

tapodhatja más akarat !

2011,október.27.

243.
Téged nagyon.

Írta Miklós Csaba

Téged,nagyon sokan szeretnek

mert szeretni,csak nagyon lehet

hitelessé tetted minden szavad

öröm olvasni a gondolataidat !

Amikor olvasom alkotásaidat

boldogabbnak érzem magamat...

2011.nov.05.

244.
Elképzelem.
Írta Miklós Csaba .

Elképzelem,hogyan írsz,

arcodon kedves mosoly,

szemedben a fegyelem,

hogy az írás szép legyen !

De az ,mindig szép,mert

szívedben születik,s igaz !

Legyen mindig csak így,

mosolyod örök legyen !

Pénzár M.Csaba.

245.
Mindig szebb.
Írta Miklós Csaba

Mindig szebb lehet egy élet,

csak legyen benne, az élet

hétköznapi,vagy tán ünnepi

majd a jó sorsunk eldönti

benne, legyen meg minden,

ami az értelmét megadja,

amiért érdemes legyen élni

soha ne kelljen fázni, félni

se ellenségtől,betegségtől,

mindenféle rossz embertől

csak jó barátaink legyenek,

mindig nekünk segítsenek...

246.
Az isten.
Írta Miklós Csaba .

Az Isten nagyon szeret Téged,

mert egy könnycseppje vagy,

fájdalmának egy égő cseppje

keresztjét örökre hordozod !

így égett igazzá, bölccsé szavad

hangossá tedd,mindenki hallja

emeld fel a szenvedő embert,

adj örömet ,igaz szót, vigaszt

ez a legnagyobb,amit tehetsz

szavaid termő földre hullanak

s látod, bőséges kalászt aratsz !

2011.november.14.

247.
A barátság. 3.
Írta Miklós Csaba

A barátság egy valóságos csoda,

mely a Világon milliókat összeköt

nem érthetjük ,hogyan születik

csak lesz és aztán örökké tart,

mert el nem szakad,nem ég el

égő szíveket szeretettel tölti el

ez nagyon szép és össze tartózó

álomba ringató elcsodálkoztató

kitárhatjuk őszintén szívünket,

érje el,érintse meg a szeretet !

2011.november.17.

248.
Nevető bohóc.
Írta Miklós Csaba .

De most már itt maradok

ha akarod táncolhatok !

Úgyis nagyon jó a kedvem,

ha nem kell,én nem cserélem !

Kezembe lúdtollat fogok,

de ha Te akarod,citerázok !

Bohócsapkámmal csilingelek

erre gyertek jóemberek,

mikor már mindenki nevet,

leveszem a süvegemet,

had lássa a sok sok ember

a nevető bohóc szemében

a keserű könnyeket...

Pénzár Miklós Csaba

2011.november.21.

249.
Igaz barát. 4.
Írta Miklós Csaba

Nekem,sajnos nincs jó barátom

olyan,kire már régóta vágyom

kinek szívem őszintén kitárom

lelkem gondját csak rá bízom

bár már több ezren ismernek

de tisztelnek nem szeretnek

Ők szeretik a szép verseimet

de mint embert nem ismernek

csak egyet szeretnék közülük

aki őszinte barátjaként szeretne

ha kell meg róna ha kell megvetne

mindenkinél jobban engem szeretne

én rábíznám az életem,Ő vezetne

megosztanám fájdalmamat,bajaimat

mindig segítene oldani gondjaimat

nem válogatok,igaz barátot akarok

olyat ki mindenkinek van az életben

nem tudom meg,mi a hiba énbennem

biztosan hibás vagyok nem találok

szívbéli igaz barátot ki vezetne

ha véletlen teljesen magamra maradok

biztosan lesz egy hölgy vagy férfi

ki az én bajomat a magáénak érzi

segítsen valaki bizton meghálálom

a baráti szívét a szívembe zárom !!!

2011.november.08.

250.
Így igaz.
Írta Miklós Csaba .

Hát ez sajnos így igaz

csak múlnak a napok

a holnap,,mint a tegnap

csak az idő,ami  vágtat

Múlik, szüntelen rohan,

mikor nem kell akkor megáll,

akkor csak éppen vánszorog

ólomlábakon ballag...

2011.november.08.

251.
Csak nézek.
Írta Miklós Csaba.

Talán meglátsz majd,

én mindig csak ott állok,

várom,hogy jöjjenek

a szebbnél szebb álmok..

x

Nézek,de sajnos nem látok

köd borítja be a Világot !

A csend ijedten hallgat,

az idő is némán halad !

Halad,de mégis csak áll

az ember nem indul,vár !

Várja,hogy fény legyen

a Világ hangos legyen !

Nevessenek az emberek

egymásnak integessenek !

Látni a szépséget, fényeket

szeretni egymást emberek !

2011.november.08.

252. 
Ide .
Írta Miklós Csaba.

Ide,most,csak pár szó kívánkozik

rendbe tettél nagyon,ez meg is látszik

hidd el,másként látom mára a Világot

szívemre ölelnék minden virágot...

2011.november.06.

253.
Hát itt van.
Írta Miklós Csaba.

Hát itt van,megjött újra a

szomorú fátyol a múltra

lassan csordult a hegy leve

tele lett vele minden pince

igyon sokat aki kívánja

később meg ne bánja

A többiek mit tehetnek

lassan befelé fordulnak

hátat fordítanak az évnek

tavaszra majd felébrednek !

2011.nov.06.

254.
Őszi vers.
Írta Miklós Csaba.

Bágyadt a Nap gyenge fénye

szomorúan néz a Földre

keresi a szép napokat,

a harmatos  hajnalokat!

Milyen szép is volt az élet

a madarak énekeltek

kiköltötték a kicsiket

meg is tanították őket!

De már minden régen elmúlt

a múlt tengerébe hullt

fészkébe bújik a madár

elcsendesedik a határ !

Elbúcsúzik lassan a természet

mutatja színes ruháját

lassan lecsukódik szeme

végül ölébe hull a keze

2011.november.06.

255.
Névtelen hőseink.
Írta Miklós Csaba .

Anyák,kik soha meg nem tudják

hol alusszák álmukat fiaik !

Vagy várják Őket egy életen át

reménykedve hal meg szívük !

Drága fiaik,még tudtak hinni

erejükben,elveikben végig bízni

Megálmodták a boldogabb  jövőt

Hitük adott nekik óriási erőt

bíztak kitartottak az utolsókig

míg mások,kik biztatták őket

már régen külföldre szöktek

Mentve ostoba,semmitérő életüket!

ifjú hőseink semmit sem tagadtak

őszinték,talpig férfiak voltak!

És abban a korban,voltak pribékek

parancsszóra,mindent megtettek!

Zsenge életeket tapostak porba

bakóként törték, ölték halomra !

Nem lehettek Ők édesapák nagyapák,

mert életből csak a példát mutatták !

De,most,ennyi év után,sem pihenhetnek,

mert itt soha nem kapnak kegyelmet

Volt gyilkosaik,még ma,boldogan élnek

mert aljas bűneikért sohasem fizetnek!

Véreink,drága névtelen, ifjú hőseink

emléketektől ragyogni fognak  emlékeink...

2011.november.01.

256.
A csend Világa.
Írta Miklós Csaba.

Ma,a csend Világába lépek,

Üdvözölnek,millió kis fények

Ragyognak,helyettünk beszélnek

Fájó szívünket,érintik meg

Itt vannak,Kiket szeretünk

Velük együtt éltük életünk

Valamiért,ők nagyon siettek

Nem is éltek,nem is éltek

Amerre nézek,fényt látok

Elárasztják,e csodás Világot

Szülő,testvér,drága gyermek

Már,Mind.Mind itt pihennek

Megállt Számukra az idő

Az már nem fontos tényező

Ők,már csak előre néznek

Nincs,ami zavarná Őket !

Könny és bánat itt nem létezik

Ragyogjon az örök fény Nekik...

2011,november.01.

257.
Az én életemben.
Írta Miklós Csaba .

Az én életemben,már elmúlt sok szép tavasz,

nyíltak a virágok,az égen felhők játszottak !

De ahogy rohantak ,elmúltak a szép évek,

emlékeimbe komor,rideg, őszi képek jöttek !

Az öregember,mást már nem is igen tehet,

egy nagy bundát terít hátára,s várhatja a telet !

2011.október.21.

258.
Sosem hittem.
Írta Miklós Csaba .

Sosem hittem,hogy az élet is hervad,

virágokkal együtt,örökre elszárad !

Elmúlhat minden,ami eddig szép volt,

nem marad utána,sem emlék, sem múlt !

2011.október.21.

259.
Ha a nagy.
Írta Miklós Csaba .

Ha a nagy szeretet gyűlöletté válik,

az ember másképpen,látja a Világot !

Ami eddig szép volt,már másnak látszik,

arcomon a bánat ránca,vés mély árkot !

De jobb is,talán tiszta marad elmém ,

írhatok még,van időm , s tollamban erőm...

2011.október 21.

260.
Nekem fáj.
Írta Miklós Csaba

Nekem,fáj a múltam,

ezt,sosem gondoltam !

De a jövő vaj' mit hoz?

Jót már nem is várok !

Valami,csendesen elmúlt

bennem,valami már kihunyt !

Már nem is olyan szép az élet,

eltűnnek a fények,a sötéttől félek !

2011.október.21.

261.
Szép az élet.
 Írta Miklós Csaba .

Az élet szép,ezt nem lehet tagadni,

csak tudni kell benne, boldogan élni !

Tudni kell benne a csodát meglátni ,

és az egész Világot szívünkre ölelni !

Ha van szeretet a rengeteg szívben,

baj sem lesz ezután a sötét fejekben !

2011.október. 21.

262. 
Kedves.
Írta Miklós Csaba.

 Kedves, Isten hozott !

Legyen itt,a második otthonod !

Köszönöm,hogy ismerhetlek,

barátomként köszönthetlek !

Verset írok,zenét hallgatok,

baráti kapcsolatokat ápolok !

Szeretem én is az embereket,

főleg,akik olvassák verseimet !

Miklós+Csaba

Amatőr alkotóművész .

263.
Néha jön.
 Írta Miklós Csaba .

Néha jön a szomorúság,

csak magától megtalál!

Szemem elöntik a könnyek,

nem vigasztal semmi már !

Barátaim,magamra hagytak,

szó nélkül fordultak tőlem el!

Mikor legjobban vártam Őket,

sajnos akkor tört meg a magány!

Akkor,miért voltak oly sokan,

kik győztesként emelték karom,

ünneplésüktől hangos volt udvarom!

Most,csak a szél kapkod fák ágaiba,

port szórva szét,s néma az ablakom!

Nem zörrenti meg többé senki sem,

enyém lett a legmélyebb magány !

2011.október.2. 

264.
Alig múlt.
Írta Miklós Csaba

Alig múlt el egy kis idő,

máris itt a következő!

Szüretelünk a hévégén,

Ha vár bennünket a fény!

Már most nagy a készülődés,

mosogatunk mindenfélét!

Darálót, kis és nagy edényeket,

majd én húzom fel a  vizet!

Elkezdődik végre a munka,

a sok termés behordása!

Van itt kicsi és nagy ember,

olyan, aki a szüreteléshez kell!

Hamar szedik a szőlőfürtöket,

sok puttonyra valót szednek!

Én vagyok aki hordja a szemeket,

egyre több kádat töltök meg!

A fiatalok már nagyon vidámak,

dalolnak,,bohóckodva táncolnak!

Ég a kezük alatt a nehéz munka,

úgy látszik,nem fáradnak el soha!

265.
 Aztán.
Írta Miklós Csaba .

Aztán a szőlő ledarálva,

miközben levét bőven ontja,

a nagy teli kádban várja ,

édes lett-e drága leve ,

tele lesz a pince vele?

Lassan lassan lépegetve,

csendesen ideért az este !

Most indulunk hazafelé ,

most már egy új nap felé!

Hallgatva és beszélgetve,

némán boldogan elmerengve !

Milyen szép is volt a nap,

már látjuk a csillagokat!

2011,szeptember.29.

266.
Hétvégére.
Írta Miklós Csaba .

Hétvégére együtt lesz mindenki,

a hegyre megyünk,diót szedni !

Annyi rengeteg sok dió termett,

egészen megtölti a padlásteret !

Az öreg diófák, némán állnak,

évek óta,mindig arra várnak,

hogy jöjjön a sok vidám ember,

a fákról minden diót leverjen !

Mikor minden a helyére kerül,

a sok fáradt arc rögtön felderül !

a tálakba,finom vacsora kerül ,

egy nagy sült hús van felül !

Aztán egy nagy tüzet raknak,

a tűz körül vidáman vannak !

beszélgetnek,dalolgatnak,

nagyon finom óbort isznak !

Egy bajuszos öreg szomszéd,

aki számolt sok naplementét,

szívesen jön nekünk segíteni ,

A padlásunkat megtölteni !

Azt mondja,ilyent nem látott,

ennyi dióval töltött zsákot !

És ha a Jó isten majd engedi,

jövőre itt lesz megint, segíteni !

Ugye szép volt ez a nap,

dolgoztunk,nagyon sokat !

El is fáradtunk mindnyájan,

alszunk,majd Isten áldásával !

Itt most véget ér a mese,

Nagyon boldog az Emese !

Lesz neki dióból szép ruhája,

Jó meleg, bundás, téli kabátja !

2011.szeptember.22.

267.
Nézem arcodat.
Írta Miklós Csaba .

Nézem arcodat elmerengve,

közben rám köszön az este!

Így még kedvesebbnek látom,

irigyelni kezdem a Világod !

Szép ,tiszta még az arcod

eddig nem volt sok  harcod !

Sem Magaddal,sem a külvilággal,

sem szerelemmel,sem családoddal !

Kár ,hogy nem ismerlek Téged,

nem látom meg,sugárzó fényed !

Jó ember vagy és kedves,

ennyit árul el a szemed !

Ha már beszélhettünk volna,

én tudnám,mi a szíved titka !

Szereted a verseket olvasni,

ha megnyeri szíved,mosolyogni !

Elbúcsúzom Tőled,jó hogy láttalak,

én egy élménnyel lettem gazdagabb !

2011.szeptember.26.

268.
Fáj a szív..

Írta Miklós Csaba.

Fáj a szív,ha itt az ősz,

már minden emlék szomorú !

Hová lett a tavasz, a nyár,

semmit sem hagytak rám!

Pedig,de szépek voltak rég,

hová tűntek,engem elfeledtek!

Tele volt szívvel,melegséggel,

a  ragyogó szépséges Világ !

Már nincs madár,nincs dal,

lassan dermedté hal a határ!

Ha szedtem volna virágokból,

csokrot,sírom sem lenne kopár...

2011.10.25.

269.
A magány.
Írta Miklós Csaba .

A magány,néha úgy tör rám

mint fényre a sötét  felhő

megbénít,fenyeget a halál

Nem vagyok senkinek sem kellő !

2011.június.12.

270.
Csak a remény.
Írta Miklós Csaba .

Csak a remény éltet

mert élteti a létet

ha kialszik lángja

sötét fátylat a Világra

bocsánatot érte

hirtelen szülötte

kedvetlen kedvemnek !

2011.március.16.

271.
Már azt hittem.
Írta Miklós Csaba .

Már azt hittem,sosem érek haza

mikor a melegben elmentem a boltba

az út volt hosszú,vagy eltévedtem volna?

Nem akart vége lenni,csak nem értem oda !

Bent a boltban,nagy csendesség fogadott

nem láttam sem vevőt,sem bolti eladót

jártam körbe,keresgéltem nagyon

az ajtó mögül rám köszönt egy asszony

kit keresek,mi járatba vagyok

végül majdnem örökbe fogadott !

Hej de megszeppentem ,megijedtem

mi lesz velem,ha mellette kell lennem

félve,oldalról csak rápislantottam

hát bizony nagyon szépet láttam

Ijedtségem kicsit csillapodott

bátorságom rögvest gyarapodott

aztán,ahogy jobban odanéztem

a csinos menyecskében,Rád ismertem

rögtön tudtam mi volt a bajom

a Nap sütött meg biztos,tudom!!!

2011.május.24.

272.
Keresem a helyem.
Írta Miklós Csaba .

Keresem a helyem,időben és térben,

Lebegek dimenziók sötét tengerében !

Égjek,parányi fénnyel jelezzek,

Vagyok még,valaki még keressen !

Valami verje vissza,egy kis pontba,

Gyenge halovány fényemet,múló erőmet?

Vagy legyen belőlünk kettő,ki megtalál,

érezze meg,még van bennem élet !

Mert én még élek,van helyem a térben!

A múló végtelenben van időm,ha kevés is !

De kell-e lennem,s ha már vagyok,

kinek,mi lehet a célja velem ?

Suhanjak tova,napról napra kopva,

Legyek egyre fényesebb,de kisebb,

Végül elfogyok,porrá leszek,

Hideg,fényes,holt csillag legyek?...

2011.május.23.

273.
Mennyivel jobb.
Írta Miklós Csaba .

Mennyivel jobb annak,

kinek sírján virágok nyílnak,

Körülveszi a csend,a szeretet,

csak az ég néz vele farkasszemet!

2011.április.13.

274.
Már semmi sem.
Írta Miklós Csaba .

Már semmi sem vidít,

a szépség sem hevít!

Rám tört a magány,

pedig nem voltam pogány!

Nagyon szép volt életem,

megvolt szinte mindenem!

Életem nem tengettem,

hiányt sosem szenvedtem!

A harc volt mindig elemem,

sok dicsőséget szereztem!

Volt nő,paripa,fegyver,

Kivont kard kezemben!

Szerettem a vért látni,

nagy sebeket vágni!

Igaz, kaptam én is sokat,

sosem adtam meg magamat!

Fontos az volt,én adjak,

osszak halálos csapásokat!

A gyilkos harc megszakadt,

beláttam hibáimat!

Szögre akasztottam lantomat,

már rég letettem kardomat!

Minden, szép emlék maradt,

rozsda marta kardomat!

Némán vártam sorsomat,

akartam igazságomat!

Jobb nem lett semmi,

Lassan bele kellett törődni!

Áldozatként tovább élni,

Harcot végleg elfeledni!

2011.május.13.

275.
Valahol itt vagyok.
Írta Miklós Csaba .

Valahol itt vagyok, megnyugodni nem tudok,

Gyönyörű dallamokat hallgatok, valakire gondolok !

Aki már nincs velem, nem lesz mellettem soha,

De ez az idők sora, eltűnt életemből a csoda !

Hallgatok, elhallgatok, vigaszul Te maradsz,

Ofra,Drága Ofra.......

2009.szeptember.21.

276.
Szebbet sosem...
Írta  Miklós Csaba

Szebbet sosem lophattál volna
készülődnek már újra az útra !
Újra útra kelnek tengeren túlra
szívünknek fájdalmat okozva !
Ugye,mindnyájan visszatértek
akkor boldogság lesz az élet !
Szeretettel vissza vissza várunk
csivitelő drága szép barátunk !

277.
Születésnapi merengés.
Írta Miklós Csaba .

Eddig,erre nem figyeltem,

Figyelembe,sosem vettem!

Hogy szaladnak a napok,

Suhannak ,a hónapok!

De most,felfigyeltem,

Eljárt az idő felettem!

Öles szakállt eresztettem,

Hajam,derékig növesztettem!

De most,észrevettem korom,

Befont hajam levágatom!

Megedzem gyenge izmaimat,

Kiegyenesítem derekamat!

Újra úgy járok,mint régen,

Mindenki feje felett néztem!

Látom újra a szép napokat,

A ragyogó csillagokat!

Mikor mindent,úgy szerettem,

Szívem megtelt szeretettel!

Most,hogy megleltem új Világom,

Megtaláltam boldogságom!

Elértem egy olyan kort,

Mikor mindenki,mérleget vont!

A legnagyobb,mit elérhettem,

Emberként éltem meg életem!

Apa és nagyapa lehettem,

Gyermekeket ölelhettem!

Boldog vagyok,nem éltem hiába,

Nyomokat hagytam utókoromra!

Mi lehettem volna, s mi lettem?

Parányi pont a végtelenben...

2011.február.1

278.
Ahogy fut,rohan.
Írta Miklós Csaba .

Ahogy fut,rohan az idő,

Sokat gondolkodom,nem késő?

Végig gondolni életem,

Mi az mit nagyon szerettem!

Szeretettel,mire emlékezzem?

Van egy régi kérdés,kérdezni,nem mertem,

De a választ,mindig nagyon kerestem!

Nagy volt a tél,abban az időben,

Mikor a világra jönni készülődtem!

A nagy hó,betakarta a földet,

Mikor Drága Anyám,vajúdni kezdett!

Reggeltől estig sokat szenvedett,

Sírt,jajgatott,könny áztatta szemét,

Mikor éjfél felé,magához ölelte gyermekét!

Hogyan jöttem,sokszor elmesélték nekem,

De azt ,sajnos nem tudtam meg sosem,

Vajon,vártak-e,örültek-e,hogy megszülettem,

Vagy csak egy boldog pillanat gyermeke lettem?

Gyönyörű tavasz volt,ragyogott a Világ,

Amikor a két szerelmes,egymásra talált!

Szerelmük,életük végéig tartott,

Nekem,gyermeküknek,példát mutatott!

Emlékezem Rájuk nagy-nagy szeretettel,

Köszönöm,hogy csodás életet élhettem !

2011.február.26.

279.
Az élet.

Írta Miklós Csaba . 

 Kedves öreg barátom,

B. Károly emlékére !

Az élet,még tart,

Mert vegetál az agy !

De a színek már eltűntek,

Ködös messzeségbe vesztek!

Nincs fehér,nincs fekete,

Az uralkodó szín,a szürke!

Fáradt a kéz és a láb,

A szem gyengén lát!

A távolságé lett minden,

Emlék,gyengédség,szépség!

Nincs piros virág,

Csak a vén száraz ág !

Ami többé nem virágzik már,

Hát Isten veletek,jó éjszakát!

2010.júl.17.

280.

Ugye el.

Írta Miklós Csaba . 

 Blues-Krisztinkának....emlékül!

Ugye elszörnyedtél,

Azonnal ki is léptél!

Neked kellett ez a lecke,

Rossz képeket nézegetve,

Elijedsz tőlem mindörökre !

Bizony az idő megfogott,

Rám terheket rakott !

Taposom az éveket,

Örülök,ha elfogy egy!

Nem froclizok senkit sem,

Életemet élem csendesen !

Szeretném, ha barátom lenne,

Egy szépséges kék tündérke !

Örülök,hogy ismerhetlek,

Kitűnőnek tisztelhetlek !

Ennyi volt a tudományom,

Soraimra a választ várom !

Csaba vagyok télen ,nyáron !

Magamat a szívedbe zárom !

2010.december.30.

281.
Kezembe fogom...
Írta Miklós Csaba .

Kezembe fogom drága kezedet,
szemeimen még az álom dereng !
Az ujjak lassan beszélni kezdenek,
simogatnak,kis aprókat szorítanak !
Egymástól kérdezik,szeretsz e még,
ugye, örökre egymáshoz tartozunk !
Számíthatok e rád amíg csak élünk,
úgy lesz mi, egymást el nem engedjük...
http://www.youtube.com/watch?v=d8YgsH7BDqg

282.
Magam vagyok.

Írta Miklós Csaba .

Magam vagyok..

Egyedül,ezen a világon !

Az időm elhagyott,

Egy perccel utána járok !

Már minden megtörtént,

Előttem, ami megtörténhetett !

Tükörbe nézek,

Csak magamat látom,ezen a világon !

Mi lesz velem,

Ha nyitott sírom,egy perccel előttem,

Bezárul !

283.
Szelíd.
Írta Miklós Csaba .

Szelíd a kis patak,

Amelyik itt szalad,

Az öreg fák alatt !

Fut ,szalad a nagy víz felé.

Szüntelen ,csacsog ,csobog,

Ahogy útja kanyarog !

Siet nappal,siet éjjel,

De útja már egyenesen halad !

És csak most veszi észre,

Egyre több patak siet vele!

A víz már nem csendes,csacsogó,

Mérgesen ,sárosan rohanó!

Hatalmasan áradó,

Mindenen átgázoló !

Már nem keresi útját,

Rohan,amerre lát !

Szem már nem lát határt,

Átgázol mindenen,

Erdőkön,réteken,

Szépséges házakon,

Virágzó kerteken !

A mező sem állhat neki ellent,

Ami tegnap még,csendes szépség volt,

Mára,értéktelen lett,veszendőbe ment !

Marad a síró,keserű ,könnyeket hullató,

Sok szerencsétlen ember,akinek,

Munkája,élete értelme,munkája gyümölcse,

Lett semmivé,vált értelmetlenné!

Csak nézi,tehetetlen fájó szíve,sajog belé !

A könny a düh,a bánat,nem segít,

Istenben bízz,Ő lesz ki megsegít,

Ő lesz ki reményt ad szívednek,

Ő,  majd letörli könnyedet!

Reményt ad és erőt ad ,hogy

Bízva Benne ,újat alkossál,

Életednek,új értelmet ad ,

Hogy jövőt építs fiadnak !

284.
A nagy fény.
Írta Miklós Csaba .

A nagy fény kihunyt,

Többé már nem gyújt

Színes képeket az emlékezés

Sötét egén !

A fény nem melegít!

Jéggé fagyott a sok fénylő csoda,

A szív melege fagyott gyöngyszemek sora!

Szív nélküli a világ,

A sötétben ordasok hada,

Vicsorogva készül a torra !

Diadalt ül a rossz ,

Az Isten elfordítja fejét!

Ember,ezt magad akartad,

Hát fald halálra magad !

Taposd a kevés jót,

Ki igazi könnyeket ont,

Ez lesz hát, a gyönyörű ,szép új világ !

Az Isten nem adja szent fiát,

Megváltani a hamis,

Romlott világ sorát !

A szeretet volt ami éltette,

Szeretet volt,ami a kezet kézbe tette !

A szeretet volt a csodás fény,

A szív áldott melege,éltető eleme ,

De most kihunyt !

Ember,semmivé tetted magad !

285.
Egy irodalmi portál előtt.
Írta Miklós Csaba .

Írnék boldogan,de hová,

Kinek címezzem levelem ?

Így a kimondott szó is

Örökre megmarad!

Állok,csak várok egymagam,

Kire,vagy mire,

Soha meg nem tudom!

Mindenki,a sok sok ember,csak vár,

Dermedten,ül ,vagy áll a klubban,

Mozdulatlan,némán áll és vár !

Meddig kell bírni,mire kell várni,

Nyitott kapuban némán állni !

Vagy,ha  belépek,vissza sosem térek ?

Némává,kővé ,válok magam is ?

Akkor mi a jó itt !

                                                                             286.
                                                                        Igaz ember.
                                                                    Írta Miklós Csaba .
                                                                           

Igaz ember voltam mindig én,

Édesanyám volt  a példakép.

Szerettem volna úgy élni,

Ahogy Ő élte életét.

Mindig szenvedett,de

Ezen mindig,  szívből  nevetett.

Én mindig sírtam,a

Fájdalmat sosem  bírtam !

Átkot szórtam,csak sírtam,

Ő a szent,már régen elment !

Én maradtam ,gyáva voltam,

Sorsom ,soha nem vállaltam!

Én nem leszek példakép,

Jobb is így,hogy elment ennyi év !

Kis unokám,talán egyszer majd mondja,

Szegény, szegény ,jó papa !

287.
Zordon.
Írta Miklós Csaba.

Zordon keménységem elporladt,

Kegyetlen kőszívem meghasadt !

Hol vagyok már, régen

Magam mellé léptem !

Az én időm  lejárt !

288.
A szürke ég.
Írta Miklós Csaba .

A beborult szürke eget,

Kékre többé nem festheted !

Attól még nem süt ki a nap,

Szívem örökre magányos marad !

Az Úr nem lesz többé velem,

Keze elengedte kezem !

289.
Anyám emlékére.
Írta Miklós Csaba .

Merre menjek,

Utam hol keressem !

Helyem nincs,

Mi lett így belőlem !

Senkihez nem tartozom,

Földönfutó lettem !

Senkim, aki keresne,

Kinek lelkifurdalása lenne !

Hol vagy jó Anyám ?

Miért nem nézel le rám ?

Hozzád vezet léptem,

Eddig ezért éltem !

Hol van Drága Lelked,

Isten áldjon Téged !

290.
Az ébredés.
Írta Miklós Csaba .

Az ébredés mindig kijózanít,

Az álomvilág elröppen !

Lelkem nem talál magára,

Vele bénul testem !

Várom, hogy újra,

Álomvilág jöjjön,

Benne megnyugodjon,

Vergődő bús lelkem !

291.
Vártalak.
Írta Miklós Csaba .

Vártalak, ahogy az éjszakát, az alkonyat,

Vártalak, körmeim marták húsomat !

De Te nem jöttél, könnyen elfeledtél,

Örökre, reményvesztetté tettél !

292.
Álmokat.
  Írta Miklós Csaba .

Álmokat kergetünk,
erről szól életünk,

Ha egyre találunk,
csalódottak leszünk.

Szívünk összeszorul ,
mert kezünkből kihull,

Egy álom színes cserepe .

A démon fejünk felett kacag !

Könnytől ázott arcunk fázik,

Most egy más világba vágyik !

Csalfa álmok,hiú remények,ezek az

Átkozott testvérek,gyötörnek.

Villódzó túlvilági fények,
 Jót soha  nem ígérnek.

Ember állj meg,térj magadhoz,

Fordíts hátat a szakadéknak,

Hogy a napfényre érj és élj !

293.
Az élet.
Írta Miklós Csaba .

Az élet,mint szélvihar a levelet,

Elsodorja az embereket.

Akiket nem kímél,elítél !

Sokakat ,sziklához csap.

Másokat ,iszonyú,magasságba emel.

Vannak,kiket tenyerén kényeztet,

Nekik,minden jót ígér !

De a rengeteg ember ,iszonyúan fél,

Szenved ,s lapul, örül hogy él !

Meghúzza magát,legyen láthatatlan!

De kevesek ,a zöld szikláról,

Sétálva jönnek alá,hahotázva,

Pocskondiázva az elterült tömeget.

Nekik lehet élni,kevélyen nézni,

Újjal mutatni a szerencsétlenre ,

Akit nem kímélt élete !

Nem jól van ez így ,a sokakat,

sorsuk a mélységbe rántja ,mindig !

Onnan többé,feltörni ,már nem lehet.

Zokogva siratják,értelmetlen létüket,

A kevés kiválasztott harsog,minden jót ígér!

A szerencsétlenek,egymást taposva,

Rohannak elő!

Bízva a hazug szóban,az átkozottakban,

Már zászlót emel a tömeg !

Vezéréért üvölt ,hűséget fogad,

Pedig csak pár évtized,ami eltelt !

294.
Az őszi...
Írta Miklós Csaba

Az őszi utcákon kószálok szüntelen,

Talán ,régi önmagamat keresem.

Üres belül a lelkem ,hogy szinte fáj,

Nem érzem az esőt,mely arcomba váj !

Kit keresek ,mit akarok,magam sem tudom,

Valaki vagy valami hiányzik nagyon!

De ki lehet az,vagy mi lehet,

Amiért gyötör a lelkiismeret ?

Nem tudom meg ,nem jövök rá,

Megdermed a lelkem,olyan hideg minden!

Rá kell jönnöm ,meg kell tudnom,

Most miért vagyok kétségbe esett?

Mikor minden szerettem mellettem !

Fohászkodom,Istenem segíts nekem,

Hogy nyugalmam újra megleljem !

295.
Van mi.
Írta Miklós Csaba .

Van mi fontos még ?

Mert az idő semmire nem elég !

Fogy ,nem áll meg sosem,

Mindenkivel könyörtelen !

A fájdalom a nagy,

Meg ami utána marad !

Mocskos szürke ég,

Csak a reménytelenség !

Várni a holnapot,

Ami csak rosszat ígér !

A szentséges éj, ide el nem ér !

Az emberek boldogok és adnak,

Egymásnak csodás ajándékokat !

De itt csak hideg ,zord dermedtség,

A hajléktalan élete, a reménytelenség !

296.
Hosszú út.
Írta Miklós Csaba .

Hosszú út áll mögöttünk,

Amit idáig nagyon megszenvedtünk!

Kis kocsinkon ,mi ketten,

Velünk még két gyermekkel!

De most megpihenhetünk,

Nem kell tovább küzdenünk !

Ez itt az út vége,

Innen már nem vezet semerre !

Jó volt-e ez az út,vagy

Lett volna bármerre ?

Még több,rövidebb,vagy egyenletesebb?

Most már késő,ez lett a végső !

Itt csak megpihenni kell,

Gondolni vissza ,a szép hosszú útra !

Itt a csendes ,susogó,ecetfák alatt...

297.
Ha majd.
Írta Miklós Csaba .

Ha majd a gyűlölet,kútjai elapadnak,

A forrásokból szeretet patakok folynak !

Az emberek megfogják egymás kezét,

És átlépik a holnap küszöbét !

Csak csillogó szemek lesznek,

A keserű könnyek ,már örömkönnyek!

A katonák hazamennek,

Ezután gyermeket vezetnek!

Apáik sírját megápolják,

Anyáik kezét megcsókolják !

Egymás szemébe néznek,

S hű hívei lesznek a jövőnek !


298.
Már messziről.
Írta Miklós Csaba .

Már messziről látszott a fényesség,
ami beragyogta az eget,a temető felett!
Nagyon sok ember némán,áhítattal
állt a sírok mellett egy csokor virággal
 2009.07. hó


299.
Ha engednéd.
Írta Miklós Csaba .

Ha engednéd,
ha hagynád,
ha remélnéd,
ha bíznád,
ha szeretnéd,
ha vágynád,
ha értenéd,
ha tudnád,
ha keresnéd,
meglátnád !
2009.

300.
Néhány nap óta.
Írta Miklós Csaba .

Néhány nap óta ,furcsa álmot lát,

Miközben szíve egyre jobban fáj !

Azt vizionálja ,hogy tenyere izzad

Gyomra görcsben áll ,vele szemben ül

És vár rá a halál !Akkor menjünk hát,

Ne várjunk soká,üt hatalmasat hátára

A halálnak ! Bátor fickó ,szembe néz velem!

Mormogja, egy rövid suhintás és vége az életnek!

Aztán már gyülekeznek a jó emberek ,a végső

Búcsúra,csendesen ,maguk elé nézve döbbenten !

Az idő jót nem ígér,Sötét felhők gyülekeznek

Szédítőn !Hogy történhetett,ilyen hirtelen,

Hiszen pár napja beszéltünk vele,személyesen !

Tiszteletre méltó,jó ember volt,igaz különleges!

Ő már megbékélt,útja véget ért.Megállt az idő .

Nem sietős már ,nem fontos semmi,nem kell semmit

Tenni! Jéghideg,okos szép szemére néhány hópihe

Hull,nem olvad el,megcsillan a kandeláber fényében

A Pap lép előre,kezében imakönyve !Imát mormolva

Hajt fejet,hiszen jól ismerte e néhai embert !

Egy öreg néni,zokogva mondja a mellette állóknak,

Ez a drága ember,amikor kicsi unokája fuldokolni

Kezdett,ölébe vette ,futva vitte a messzi kórházba

És ezzel életét mentette,de az övét is,hiszen nem

Élte volna túl,ha nem marad senkije !

  Csendesen megindulnak,
                                       a végső hely felé,az Emberek.                                      

   A sötét hely némán vár,a hantokon,mint

Vékony gyöngyfüzér, a nagy fa hófehér gyökér

Szilánkjai A sok ember némán ,döbbenten áll,aztán

Lassan,ünnepélyesen a gyász dallama szól,      

 A hegedű a brácsa,jajongva sír,

Minden ember keze,a szeméhez ér!

Az Atya a sír széléig lép és a négy égtáj felé,

Szentelt vizet hint !Beszenteli e végső helyet

Sűrű illatos tömjén füsttel,derekasan küzd a

Kavargó,havas széllel,megszolgálja bérét ,kitesz

Magáért ! A sötét verem jussára vár,hogy magába

Zárja,körül ölelje,többé már soha el ne engedje!

Emlékké vált,szép emlék lett ,szép ahogyan élt !

Most már,talán,egy másik szebb világban szerethet

Tovább,mert léte értelme ,a szeretet lett!

A sírba rengeteg virág hull,aztán súlyosan döng

A hideg rög, majd elborítja az új sírt,a szeretet

Rengeteg virágja, koszorúja őrizze álmát örökre !

Egy koszorú ,a legszebb a fejfára kerül ,melyet

Most szúr a földbe,a lelketlen faarcú segéd !

Ennyi volt hát egy élet,ezért született a földre,
 Megismételhetetlen csodaként,

                                     az élő,csodás Világra.                                   

 Ezért élt ,küszködött dolgozott szüntelen

Hogy ez legyen a vége,s bére az örök nyugalom !

Nagy, jóságos keze nem simogat többé sohasem,

Drága szíve utolsót dobbant már régen,az idő

Soha meg nem áll,rohan tovább,csak neki állt meg

Örökre !Semmi sem változott,csak eggyel lettek,

Kevesebben az emberek !Azt is mondják,kár érte,

Nagyon jó ember volt,mindenki nagyon szerette !

Nagyon furcsa ez,életének értelme a szeretet lett

Majd később, évek múltán,e síron virágok nyílnak,

Méhek döngenek,az arra járó emberek,megállnak

Egy percre,emlékezve ,a jó Péterffy Tanító Úrra !